Csabacsűd

2016. február 24. szerda, 10:50

„A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd a jövőnek.”
(Vörösmarty Mihály)

Tisztelt Csabacsűdiek!

Hogy iramlik az idő. Lassan két esztendeje lesz annak, hogy Csabacsűd nagyközség a megalakulásának 90. évfordulóját ünnepelte, s ez alkalomból megjelent „Csabacsűd története és népélete” című kiadvány. Mint a könyv írója és szerkesztője örömmel nyugtáztam, hogy érdemes volt e nagy munkába belekezdeni. Azóta számos szóbeli és írásbeli visszajelzést kaptam a könyv kapcsán. Közben arról is bebizonyosodtam, hogy a könyv olvasása közben, az itt élő illetve a faluhoz kötődő emberekben még mennyi, de mennyi személyes emlékkép elevenedett meg az emlékezetük által, s szívesen olvasnák a további visszaemlékezéseket, illetve szeretnék, ha még lenne arra lehetőségük, hogy a jövőben még ők is közkinccsé tehetnék az elmúlt évtizedek történéseit. Ezen indíttatásból is, örömmel tudatom, hogy dolgozom a következő könyvön:

Sindely Pál:
CSABACSŰDI EMLÉKTÖREDÉKEK
„CSABACSŰDI DŰLŐUTAKRÓL VISSZA-VISSZATEKINTVE”

A könyv szerves folytatása a 2014-ben kiadott „Csabacsűd története és népélete” című kiadványnak. Eddig több mint húsz személy tisztelt meg azzal, hogy visszaemlékező írást, fényképet, verset, egyéb dokumentumot küldött. Szeretnénk, ha ez a sor tovább folytatódna, s kérjük - Csabacsűd mostani lakosságát, a faluból elszármazottakat, vagy innen kitelepülteket egyaránt, - hogy írásaikat juttassák el a Csabacsűdi Könyvtárba, Fábri Melindához, vagy közvetlenül a könyv szerzőjéhez, lehetőleg március végéig. A fényképeket szkennelés után azonnal visszaadjuk.
Remélve abban, hogy még többen lesznek olyanok, akik felfedezik környezetükben azokat a tárgyakat, dokumentumokat, fényképeket, a múlt emlékeit, írásokat, amelyek az emlékkönyv sikeres megjelenéséhez hozzájárulhatnak.

Szeged, 2016. február 22.

Tisztelettel és üdvözlettel:
Dr. Sindely Pál
6726-Szeged, Küküllői u. 13.
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Módosítás dátuma: 2018. október 12. péntek, 21:01
 

Keresés

ELÉRHETŐSÉGEK
Cím:
5551 Csabacsűd, Szabadság u. 41.
Telefon: (66) 219-600
Fax: (66) 219-565
E-mail:
onkormanyzat@csabacsud.hu

ÜGYFÉLFOGADÁS

Hétfő 8:00-12:00 -
Kedd 8:00-12:00 -
Szerda 8:00-12:00 12:30-16:00
Csütörtök 8:00-12:00 -
Péntek 8:00-12:00 -


Látogatók

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa17
mod_vvisit_counterTegnap205
mod_vvisit_counterA héten1822
mod_vvisit_counterMúlt héten2561
mod_vvisit_counterEbben a hónapban5942
mod_vvisit_counterMúlt hónapban14478
mod_vvisit_counterÖsszesen3212994