Csabacsűd

Dr. Sindely Pál levele
2015. október 15. csütörtök, 07:51

„A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd a jövőnek.”
(Vörösmarty Mihály)

Tisztelt Csabacsűdiek!

Hogy iramlik az idő. Lassan egy esztendeje lesz annak, hogy Csabacsűd nagyközség a megalakulásának 90. évfordulóját ünnepelte, s ez alkalomból megjelent „Csabacsűd története és népélete” című kiadvány. Mint a könyv írója és szerkesztője örömmel nyugtáztam, hogy érdemes volt e nagy munkába belekezdeni. Azóta számos szóbeli és írásbeli visszajelzést kaptam a könyv kapcsán. Közben arról is bebizonyosodtam, hogy a könyv olvasása közben, az itt élő illetve a faluhoz kötődő emberekben még mennyi, de mennyi személyes emlékkép elevenedett meg az emlékezetük által, s szívesen olvasnák a további visszaemlékezéseket, illetve szeretnék, ha még lenne arra lehetőségük, hogy a jövőben még ők is közkinccsé tehetnék az elmúlt évtizedek történéseit. Ezen indíttatásból is, örömmel tudatom, hogy dolgozom a következő könyvön:

Sindely Pál:
„CSABACSŰDI DŰLŐUTAKRÓL VISSZA-VISSZATEKINTVE”

Tartalmát tekintve:
I. rész: Csabacsűdi dűlőutakon bandukolva
II. rész: Visszaemlékezések Csabacsűd múltjából
III. rész: Írások, emlékképek a falu mindennapjairól

Mint ismeretes jómagam is ezer szállal kötődöm ehhez a valóban szép faluhoz, Csabacsűdhöz. A csabacsűdi tanyavilág, a falu rendezettsége, az itt élő emberek szorgalma, érzésvilága számomra is mély nyomokat hagyott bennem. Szülőföldem ez a falu, nemcsak maga a központot értem ez alatt, hanem az egész külterületet, a pusztaságot, a tanyavilágot, a majorságokat, a kiserdőket, az eszményi játszótereimet. Itt tanultam először járni és beszélni. Felnőtté válásomig otthonom és világom volt. A hazai és a külföldi útjaimon, mindenkor nagyrabecsüléssel hasonlítgattam össze más tájak parasztembereinek szokásait, kenyérkereső munkájukat, s ez által, még jobban becsülni tudtam a csabacsűdi parasztemberek nagyon nehéz sorsukat, mindennapjait. Úgy vélem, hogy most, amikor már a csabacsűdi puszták még meglévő maradványai az utolsó éveiket élik, valamint egyre csak fogyatkoznak a tanyák is, kedves kötelességemnek érzem az eltűnt pusztaság, a tanyavilág, az iskolák emlékezetét följegyezni. Erről szól az I. rész.

A II. rész szerves folytatása az előző évben kiadott „Csabacsűd története és népélete” című kiadvány „Visszaemlékezések” c. fejezetének. Eddig 19 személy tisztelt meg azzal, hogy visszaemlékező írást, fényképet, verset, egyéb dokumentumot küldött. Szeretnénk, ha ez a sor tovább folytatódna, s kérjük - Csabacsűd mostani lakosságát, a faluból elszármazottakat, vagy innen kitelepülteket egyaránt, - hogy írásaikat juttassák el a Csabacsűdi Könyvtárba, Fábri Melindához, vagy közvetlenül a könyv szerzőjéhez, lehetőleg ez év karácsonyáig. A fényképeket szkennelés után azonnal visszaadjuk.

Remélve abban, hogy még többen lesznek olyanok, akik felfedezik környezetükben azokat a tárgyakat, dokumentumokat, fényképeket, a múlt emlékeit, írásokat, amelyek az emlékkönyv sikeres megjelenéséhez hozzájárulhatnak.

Szeged, 2015. október 12.

Tisztelettel és üdvözlettel:

Dr. Sindely Pál
6726-Szeged, Küküllői u. 13.
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

Keresés

ELÉRHETŐSÉGEK
Cím:
5551 Csabacsűd, Szabadság u. 41.
Telefon: (66) 219-600
Fax: (66) 219-565
E-mail:
onkormanyzat@csabacsud.hu

ÜGYFÉLFOGADÁS

Hétfő 8:00-12:00 -
Kedd 8:00-12:00 -
Szerda 8:00-12:00 12:30-16:00
Csütörtök 8:00-12:00 -
Péntek 8:00-12:00 -


Látogatók

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa109
mod_vvisit_counterTegnap221
mod_vvisit_counterA héten1136
mod_vvisit_counterMúlt héten9553
mod_vvisit_counterEbben a hónapban14079
mod_vvisit_counterMúlt hónapban13286
mod_vvisit_counterÖsszesen3206653